• Giro d'Italia

    Giro d'Italia

    2020 tavaszán Budapestről indult volna az egyik legrangosabb kerékpáros verseny, a Giro d’Italia. Erre a jelentős eseményre készült a plakát tisztelgésből, középpontjában a kupával, magyar vonatkozásban. A szervezőknek tetszett a grafika, de a hivatalos olasz plakátot kellett használniuk a marketing tevékenységben. A koronavírus pedig sajnos elhalasztásra kényszerítette a háromhetes körverseny első három szakaszát, a Grande Partenzát.
  • Hahnenkamm-Rennen Síverseny

    Hahnenkamm-Rennen Síverseny

    A kitzbüheli lesiklási verseny a világ egyik legrangosabb síversenye. A 2021-ben megrendezendő, 81. világkupára plakátversenyt is hirdettek, folytatva a neves osztrák plakáttervezési hagyományokat. A beérkezett 77 ország 880 alkotójának 1600 tervéből végül egy kínai grafikus munkája került ki győztesként. Munkámban a Hahnenkamm-ként ismert hegy nevére (magyarul: kakastaréj) utaltam, a sífelszerelés megjelenítésével.
  • Lengyel Olimpiai Bizottság

    Lengyel Olimpiai Bizottság

    A Lengyel Olimpiai Bizottság 100. születésnapjának tiszteletére a Lengyel Grafikusok Szövetségével és a Varsói Képzőművészeti Akadémiával együttműködve plakátpályázat formájában emlékezett meg a sport és a művészet kortárs kapcsolataira. A verseny célja az olimpiai személyiség mint a kollektív képzelet hősének és az olimpiai sport humanista értékeinek bemutatása volt. Az 505 munka közül plakátom bekerült az esemény utazó kiállításába.
  • Fenntartható Városok - Budapest

    Fenntartható Városok - Budapest

    A madridi Grafikai Biennáléra 2019-ben a “Fenntartható városok” mottóval lehetett plakátot benyújtani. A felhívás a jövőbeli városok innovációját és fenntarthatóságát tartotta szem előtt, ezt én a választott városom, Budapest esetében az egészséges testmozgás és a “zöld város” formájában képzeltem el. A fenntartható városok kérdése egyike az ENSZ 17 globális célkitűzésének is. A plakát felkerült a Biennálé weboldalára.
  • Fiat 120

    Fiat 120

    Az 1899-ben alapított torinói autógyár Olaszország legnagyobb járműgyára. 2019-ben, a márka 120. évfordulójára készítettem e hommage plakátot, az olasz kultúra nagy tisztelőjeként. Az évforduló a FIAT-nak is fontos volt, új modellcsaládok jelentek meg az évben. Mi más is jeleníthette meg volna jobban ezt a 120 évet és egyúttal Olaszországot, mint a szív? A FIAT magyar marketing csapatának tetszett a plakát, de egyelőre hivatalos felhasználásra még nem került.
  • Dreher 165

    Dreher 165

    A Dreher Antal által alapított, neves kőbányai sörgyár a 165. évforduló alkalmából online művészeti plakátpályázatot hirdetett. A verseny célja az volt, hogy korábbi Dreher plakátok újraértelmezett változatát készítsék el a pályázók, az általuk kiválasztott technikával. A nyertes plakátokból kiállítás is készült. A felhívás megmozgatta az ország alkotóit, nagy nevű plakáttervezők is neveztek. Jelen plakát az “Ez sör” grafika modernizálása, ahol a termék a sörgyár fölött, egyfajta piedesztálként jelenik meg.
  • Volt egyszer egy... Hollywood

    Volt egyszer egy... Hollywood

    A zseniális rendező, Quentin Tarantino várva várt, az 50 évvel korábbi Hollywoodot bemutató sikerfilmjéhez, a Volt egyszer egy… Hollywoodhoz készített plakát. Az Oscar- és Golden Globe díjas alkotás promóciójához nemzetközi pályázat is kapcsolódott. A plakát középpontjában lévő láb (érdekesség, hogy ami egyébként a grafikus feleségének a lába) utalás a filmben és az egyébként több Tarantino alkotásban is megfigyelhető, visszatérő motívumra.
  • 007 Nincs idő meghalni

    007 Nincs idő meghalni

    2020-ban a James Bond filmek legújabb szériája a “Nincs idő meghalni” volt. Ez volt a brit titkosügynök 25. kalandja, így ehhez kapcsolódóan egy nemzetközi plakátpályázatot is hirdetett a készítő stúdió. A Daniel Craig féle Bond filmek által inspirált, és azok örökségét ünneplő plakátokat vártak, melyből több száz készült. Az 5 kiválasztott alkotó közé e plakát nem került, de talán olyan elegánsan jeleníti meg a karaktert, mint amilyen elegáns ő maga.
  • Lengyel-magyar barátság napja

    Lengyel-magyar barátság napja

    A lengyel-magyar barátság napjának története 2006-ig nyúlik vissza, amikor a lengyel és magyar köztársasági elnökök aláírták az erről szóló győri nyilatkozatot. Azóta március 23-a a két nép barátságának napja, amely emléknek minden évben a másik ország 1-1 városa ad otthont. Egy ideje már terveztem az említett barátság napjának emléket állító plakát elkészítését. A grafikát a két nemzet közötti történelmi kapcsolat és a lengyel plakátművészet előtti tisztelgés is ihlette.
  • Lublini unió 450

    Lublini unió 450

    A lengyel plakátművészet hatása az egyik legjelentősebb a plakátművészetben, szerény véleményem és másik szerint is. Emiatt sokat foglalkozom lengyel történeti és kulturális témákkal is. Fontos szövetség volt a lublini unió (Lengyelország és Litvánia között), amely 1569 és 1795 között állt fenn, Lengyelország III. felosztásáig. 2019-ben volt e két nemzet köztársaságának a 450-ik évfordulója, mely nagyban meghatározta az ország történelmét.
  • Bauhaus 100

    Bauhaus 100

    A Bauhaus a 20. század első felében létrejött intézményesült modernitás. Szemlélet, munkamódszer, egyúttal szellemi program. Ezt a fajta innovációt jelenítettem meg a centenárium alkalmából, utalva a tárgyalkotó formavilágra talán legnagyobb hatást gyakorló szellemi irányzatra. Az egységes színek, formák és tipográfia a plakát erőssége. A “Bauhaus 100” tematikájú kamarakiállításra is bekerült a plakát, a pesti Vigadóban, 2019-ben.
  • Bauhaus 100

    Bauhaus 100

    A Bauhaus tervezőgrafikai koncepciója minimális látványelem alkalmazására és a funkciótlan dekorativitás felszámolására épült, míg a tipográfia volt az egyik legnagyobb hatású öröksége, amely racionális és matematikai rendszereken alapult. E plakát így a Bauhaus lényegiségét tükröző színekben és funkcionális kompozícióban jelenik meg. A “Bauhaus 100” tematikájú kamarakiállításra is bekerült a plakát, a pesti Vigadóban, 2019-ben.
  • Celebrate Typography

    Celebrate Typography

    2018-ban a krétai székhelyű Museum of Typography meghirdette a tipográfiával és nyomtatással kapcsolatos 4. nemzetközi plakátpályázatát. A résztvevők elsősorban grafikai és képzőművészeti szakemberek és tanulók voltak, valamint lelkes amatőrök (51 országból 570 pályamű). A zsűri által kiválasztott 30 plakátot egy kiállításon mutatták be, a következő versenyig. A verseny célja az volt, hogy összekapcsolja a grafika jelenét és jövőjét és a tipográfia és nyomtatás történetével.
  • Celebrate Typography

    Celebrate Typography

    A tipográfiáról szóló 4. poszterpályázat sikere után a Musum of Typography kibővítette érdeklődési területét és a világ minden tájáról hívott meg művészeket az 5. versenyre, melynek témája: “Tipográfia – Ablak a világra”. A felhívás elsősorban a grafikai és képzőművészeti szakembereknek és hallgatóknak szólt, akiknek a lakóhelyük által inspirált plakátot kellett készíteniük. Bemutatva a kultúrát, a jellegzetes műemlékeket, szimbólumokat, a természeti környezetet, a történelmet, az embereket, sőt azokat a dolgokat is, amelyeket meg kell változtatni.
  • hEUreka!

    hEUreka!

    “Nekem az EU…” címmel indított plakátpályázatot 2017-ben a Transparency International Magyarország, a legnagyobb korrupcióellenes szervezet. Az Európai Unió egy olyan közösség, amelyben a résztvevők nemcsak versengenek egymással, hanem együttműködnek, és közösen próbálnak megoldást találni az előttünk álló kihívásokra. A tagság számos előnnyel jár, ezen előnyökért cserébe pedig hozzá kell járulni a közösség működéséhez. Emmanuel Macron, francia államfő úgy fogalmazott, hogy „Európa nem szupermarket, hanem sorsközösség.”
  • Posterrorism

    Posterrorism

    Minden szó az eredetitől eltérő, nehezebb jelentéssel is bírhat. A “terror” szó egyike ezeknek a szavaknak. A “terror” szó meghallásakor először a gyilkosság juthat eszünkbe, ám a terrornak szélesebb körű jelentése van. A kormányok, a társadalmi és politikai hatalmak döntéshozatala általában sok ember életét veszélyezteti társadalmukban vagy az egész világon. Az ilyen típusú terrorok hatása hosszú távú. A társadalmi és gazdasági terrorizmus e hatását mutatja be a grafika, egy nemzetközi plakátfelhívás részeként.
  • Pedagógus sztrájk

    Pedagógus sztrájk

    A két legnagyobb pedagógus szakszervezet (PDSZ és PSZ) közös sztrájkjára készített, végül fel nem használt plakát. Központi elem tekintetében a sztrájk és a pedagógusok szimbólumait ötvöztem, stílus tekintetében pedig – nem titkoltan – Orosz István plakátművészete hatott rám. Az Orosz-féle grafikai stílust nagyon hatásosnak és karakteresnek tartom, így egy közéleti plakát esetében érdemes volt az övéhez hasonló stílusban alkotni.
  • Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

    Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

    A katolikus egyház 2020-ban Magyaországon rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata ehhez kapcsolódóan meghirdette az Úrvacsora évét, és hozzá egy nyílt képző- és iparművészeti pályázatot. A pályázat tematikája kiemelten az úrvacsorához/eucharisztikához mint történeti, teológiai, dogmatikai kérdéshez kapcsolódik. Másodsorban – Jézus kenyércsodáit és példázatait ismerve – tágabb értelmezésre is lehetőség nyílik
  • Think Local - Art Global

    Think Local - Art Global

    A Jordánia fővárosában rendezett 2020-as “Typography Day” tipográfiai párbeszédre hívta fel a (plakát)grafikusok figyelmét: “Local-Global” témában. Helyi-globális témájú plakátokkal lehetett bekerülni a kétnapos kiállításra. Bármilyen nyelven és betűtípussal, akármilyen hosszú szöveggel vagy stílussal lehetett nevezni. Én a “Think Local, Act Global” (“Gondolkodj lokálisan, cselekedj globálisan”) elvét fordítottam át a művészet nyelvére: “Gondolkodj lokálisan, alkoss globálisan”.
  • Compost!

    Compost!

    A The International Compost Awareness Week (ICAW) bizottsága lassan 20. alkalommal hívja fel a lelkes alkotók figyelmét az éves plakátpályázatára. A 2019-es év témája a klímavédelem volt (annak hűtése a komposztálás által). Fontosnak tartom a témát, így igyekeztem nem túl direkt módon, minél kreatívabban megjeleníteni azt, hátha én adhatom a nemzetközi Komposzttudatossági Hét hivatalos grafikáját. Ez még nem sikerült, de remélhetőleg a téma előmozdítása hazánkban valamennyire igen.
  • Szelektív hulladékgyűjtés

    Szelektív hulladékgyűjtés

    Fontosnak tartom a környezetvédelmet, a fenntartható fejlődést, hogy mit tehetünk közvetlen környezetünkben, a mindennapokban (szemétgyűjtés, csomagolásmentes élet, visszafogott fogyasztás, újrahasznosítás, kevesebb műanyag használata a háztartásban, szelektív hulladékgyűjtés). Úgy éreztem, hogy a mindenki által megtehető apró lépéseket még lehetne vizuálisan tudatosítani, a plakát remek eszköz. Így született a szelektív hulladékgyűjtésre egy remélhetőleg ötletes és figyelemfelkeltő darab. Hiszen: “sok kicsi, sokra megy”!
  • Ma tegyünk a holnapért!

    Ma tegyünk a holnapért!

    A 12. Fenntarthatósági Nap fesztiválkonferencia felhívása szerint látjuk, érezzük, tudjuk, hogy egyre hosszabb a piszkos lista, mégsem történik szinte semmi; és ennyivel nem lehet elintézni a világot. Azt kérdezték mi zavar jobban? Az óceánon úszó szemétsziget vagy az autóból kidobott csikk? A tudattalan előítéletek vagya korrupt ítéletek? A globális felmelegedés vagy a digitális elhidegülés? Ezzel kapcsolatos gondolataimat általánosan fogalmaztam meg, miszerint: ma kell tennünk a holnapért (hogy megszüntethessük a fenti problémákat).
  • Gondoljunk a természetünkre!

    Gondoljunk a természetünkre!

    Fontosnak tartom a környezetvédelmet, a fenntartható fejlődést, hogy mit tehetünk közvetlen környezetünkben, a mindennapokban (szemétgyűjtés, csomagolásmentes élet, visszafogott fogyasztás, újrahasznosítás, kevesebb műanyag használata a háztartásban, szelektív hulladékgyűjtés). Úgy éreztem, hogy a mindenki által megtehető apró lépéseket még lehetne vizuálisan tudatosítani, a plakát remek eszköz. Így született a Földanya alapkoncepcióból egy általános környezetvédelmi plakát.
  • Hétköznapi Hősök kiállítás

    Hétköznapi Hősök kiállítás

    A 2016-ban 25 éves évfordulóját ünneplő Monor Hivatásos Tűzoltóság jubileuma remek alkalmat jelentett Monor városának, hogy méltó módon emlékezzen meg tűzoltóságáról és a környék tűzvédelmi történetéről. E história ugyanis nem 1991-től íródik, hanem egészen 1898-tól, amikor dr. Dabasi Ödön megalapította a Monori Önkéntes Tűzoltó Egyletet, amelynek zászlaját 1903-ban avatták fel ünnepélyes keretek között. Ebbe az immár majdnem 120 éve íródó izgalmas történetbe engedett bepillantást a 2016-ban nyílt időszaki kiállítás.
  • Monor 30

    Monor 30

    Volt monori lakosként megtisztelő volt, amikor felkérlek egy jubileumi várostörténeti kiadvány megtervezésére. A Pest megyei kisváros ugyanis 2020-ban ünnepelte várossá alapításának 30 éves évfordulóját. Az ünnepi alkalom jóvoltából egy igazán kreatív borítóval ellátott könyv (és plakát) készült. A városnak sok jellegzetes épülete van, de talán e két templom (melyek a város logójában is megjelennek) reprezentálja legjobban a város arculatát.
  • Csehov 160

    Csehov 160

    Az orosz Anton Csehov a 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja, a novella műfajának megújítója, akinek születésének 160. évfordulójára plakátpályázatot hirdetett a Strelka Nemzetközi Design Biennálé. Csehov novelláiról és hőseiről vagy az író életéről szóló plakátokkal lehetett pályázni. Én az utóbbit igyekeztem tipikus csehovi drámai környezetben megjeleníteni, a tragikus sorsú de nagy hatású irodalmár szerepében.
  • Virágvölgyi Péter 70

    Virágvölgyi Péter 70

    Virágvölgyi Péter szinte egész életét a betűk, a tanítás és a tipográfia töltötte ki. A tipográfia mestersége – számítógéppel c. könyve máig alapvető kiadvány azoknak, akik ezen a területen munkálkodnak. Haláláig ő irányította a Tervezőgrafikai tanszéket, sokszínű tipográfusi tevékenységének állítottak emléket 70. születésnapja alkalmából. Az emlékkiállításra az én plakátomat is beválogatták, amely egy tipikus hommage alkotás, klasszikus grafikai stílusban.
  • Lubalin 100

    Lubalin 100

    A Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága tipografikus plakátpályázatot hirdetett az amerikai Herbert Lubalin 100. születésnapjának alkalmából, így állítva emléket a 20. századi tipográfia egyik máig legmeghatározóbb egyéniségének. A plakát alapját az a tény adta, hogy Lubalin a grafikai sikereit színvakon érte el. Ezt a kivételes emberi képességet igyekeztem megragadni a plakáton, a “színek helyett tipográfia” koncepcióval.
  • Art on the green festival

    Art on the green festival

    Az Art on the Green egy amerikai szabadtéri (alapvetően művészeti) fesztivál, amelyet egy olyan önkéntes non-profit szervezet szponzorál, amely a művészetek ösztönzésére és népszerűsítésére jött lére. 2020-ban végül ők is csak virtuálisan rendezik meg programjaikat a koronavírus miatt, de eddig összművészeti fesztiválként működtek, már 50 éve. Ezt a fajta szabad és természetközeli művészi hozzáállást igyekeztem megjeleníteni e plakáton.
  • Art on the green festival

    Art on the green festival

    Az Art on the Green egy amerikai szabadtéri (alapvetően művészeti) fesztivál, amelyet egy olyan önkéntes non-profit szervezet szponzorál, amely a művészetek ösztönzésére és népszerűsítésére jött lére. 2020-ban végül ők is csak virtuálisan rendezik meg programjaikat a koronavírus miatt, de eddig összművészeti fesztiválként működtek, már 50 éve. Ezt a fajta szabad és természetközeli művészi hozzáállást igyekeztem megjeleníteni e plakáton.
  • Oktoberfest München

    Oktoberfest München

    A müncheni Oktoberfest a világ egyik legnagyobb és legrégebbi népünnepélye. 1810 óta évről évre több millió ember látogatja a különleges söröket felvonultató eseményt. A rendezvény plakátjainak is tradíciója van már, amennyiben 1952 óta hirdeti meg a város a pályázatokat. A 2020-as évi versenyre én az 1880-ban felállított fesztivál óriáskerekét használtam fel kreatív alapul. A legjobb Oktoberfest plakátok klasszikus stílusa közel áll hozzám, így örömmel tudtam folytatni a hagyományokat.
  • Little Wing Film Festival

    Little Wing Film Festival

    Az angol Little Wing Film Festival a szenvedélyből, kitartásból és a frusztrációból nőtte ki magát a 2017-es első fesztivál óta, mivel a kreatív pályafutást kezdő fiatal szakemberek nehezen találtak fizető munkát. Fiatal filmek fesztiváljáról ró van itt szó, fiatalok által, fiatalok számára. Ebben a kreatív környezetben hirdetik meg plakátpályázataikat is, melyre egy klasszikus de ugyanakkor modern és fiatalos grafika készült, természetesen egy madárral a filmes csapó tábla tetején.
  • San Diego Latino Film Festival

    San Diego Latino Film Festival

    A san diego-i Latino Film Festival (SDLFF) abból a vágyból született, hogy szembeálljon a mozikban uralkodó jelenlegi helyzettel, hogy megkérdőjelezzék a filmekben uralkodó latinó sztereotípiákat, és hogy a latinó filmkészítők végre elmondhassák a történeteiket, hogy mit jelent latinónak lenni. A plakát alapötlete az azték napkő filmtekercsként való megjelenítése volt. E kettős szimbólumrendszerrel igazán autentikus plakátgrafika jöhetett létre.
  • Pigeon Lake Music Festival

    Pigeon Lake Music Festival

    A Pigeon Lake Music Festival egy kanadai zenei fesztivál, aminek az az érdekessége, hogy egy valóban galamb formára emlékeztető tó partján rendezik meg. A 2020/21-es rendezvény hivatalos plakátját és marketing anyagait készíthettem, az eredetileg 2020-as esemény egy évvel későbbre tolódott a koronavírus miatt, de ez a klasszikus grafikai stílust nem, csak a színeket befolyásolta. Az eredetileg kék alapon világos színeket megfordítottuk, ha már az esemény is változott.
  • Glowing Heart virtual concert

    Glowing Heart virtual concert

    A kanadai Pigeon Lake Music Festival kísérőkoncertjének hivatalos plakátja látható, amit a kialakult válsághelyzet miatt rendeznek meg a szervezők, ezúttal egyedülálló módon: virtuálisan streamelve. A fő fesztiválhoz hasonlóan itt is a galamb motívuma jelenik meg, absztrakt módon, a “Glowing Hearts” megnevezéshez igazítva. A kék színárnyalatok pedig természetesen a koncert vízparti jellegére utalnak.
  • Rochester Music Hall of Fame

    Rochester Music Hall of Fame

    Az amerikai Rochester Music Hall of Fame (Rochesteri Zenei Hírességek Csarnoka) elismeri mindazokat, akik tehetségük, erőfeszítésük, kitartásuk és kreativitásuk révén hozzájárultak a zenei kiválóság megteremtéséhez. Az új tagokat minden évben egy ünnepség keretében ismerik el, hogy gazdagították a Rochester-i terület sokszínű zenei és kulturális történetét. A szervezet logójában is szereplő Hermész jelenik meg a plakáton is, ezúttal hangszerrel a kezében.
  • Ellensburg Music Festival / Jazz in the Valley

    Ellensburg Music Festival / Jazz in the Valley

    A Jazz in the Valley egy non-profit zenei fesztivál a washingtoni Ellensburg belvárosában. 2020-ban már a 23. fesztiváljukat tartják. Örülnek, hogy számos előadást megvalósíthatnak, nagyszerű művészekkel, akik mindenféle zenét játszanak. A sör- és borkertjükre is nagyon büszkék, a helyi kézműves termékek miatt. Ehhez a színes, bohókás jazz-es kavalkádhoz nekem jól passzolt a zenélő macska, napszemüvegben. A vicces grafikát ugyanakkor frissen ellensúlyozza az elegáns színkombináció.