A kiállításról
A kiállítás hátteréről
2020 nyarán fizikálisan nyílt volna meg az alkotó első plakátkiállítása, amit az időközben elterjedt koronavírus – sok más rendezvényhez hasonlóan – újragondolásra késztetett. Az ötlet végül az lett, hogy az évek során felgyűlt, legjobb alkotásait egyedülálló módon, virtuálisan mutassa be. Így valószínűleg még több emberhez juthatnak el ezek a plakátok, remélhetőleg még jobban megmozgatva az eziránt érdeklődők közösségét.
Miért pont a plakát?
A plakát műfaja hosszú történetre tekint vissza hazánkban. A magyarországi utcatapéták ősének Benczúr Gyula festőművész 1885-ben készült, az Országos Kiállításra készített plakátját tekinthetjük. A historizáló grafika szellemében készített falragaszok a millenniumi ünnepségekig már a városi élet elfogadott tényezőjének számítottak. A századfordulón a kor legjelesebb festőművészei – Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Rippl-Rónai József – szintén plakátokkal reklámozták tárlataikat, majd megjelentek az első kereskedelmi plakátok, például a Zwack Unicum, a Törley vagy a Tungsram kultikus falragaszai. Utóbbiak alkotója Faragó Géza szecessziós festő-művész, aki reklámgrafikánkban megteremtette a közönséget megfogó ún. „Blickfang”-hatást. Rövidesen érvényesültek a plakátpropagandában a hatékony ábrázolás elvei, amelyek megjelentek a politikai életben is. Egy kordokumentumról, egy művelődéstörténeti értékhordozóról beszélünk tehát, mely a sajtó mellett a tömegtájékoztatás egyik leghatásosabb elemeként a legújabb korkutatásához, illetve megértéséhez számos információt nyújthat.
Rendben. Na de miért érdekes ez a „Blickfang”-hatás?
A híres magyar polihisztorunk, Kassák Lajos már 1916-ban megfogalmazta a jó plakát alapelveit, miszerint e művészi produktumnál a képi ábrázolás egyszerű és erőteljes, a szöveg rövid és megragadó. Ezen hatás érvényesül Szántó Tibor grafikus megállapításában is: „A jó plakátot nem olvassuk, hanem látjuk. Csak azokat az élményeket őrizzük meg emlékezetünkben, amelyek utólag is visszavillannak szemünk recehártyáján. A jó plakátnak tehát első ránézésre, és utólag is hatnia kell. A jó plakát grafikailag konkrét, szövege lakonikusan rövid, ebből eredően mnemotechnikai asszociációt hoz létre. Ha rajz és betű szervesen összefüggő egészet alkot, akkor a plakát, akár a mágnes vonzza majd a figyelmet. A szöveg betűtípusának jó duktusúnak és a másodperc töredéke alatt olvashatónak kell lennie.”1
Talán ez a megközelítés jól leírja a „blikkfangos” plakátot, melynek hagyományait jelen alkotó igyekszik folytatni, a modern kor követelményeinek is megfelelően.
