Nagy megtiszteltetés számomra, hogy felkérést kaptam Kántor Attilától az első önálló plakátkiállítása bemutatására. Ez egy rendhagyó tárlat, amely az ismert okokból virtuális térben próbálja minél több emberhez közvetíteni az üzenetét, de én bízom benne, hogy hamarosan a megszokott módon, közvetlenül is megismerhetjük az alkotásait. Azt a pillanatot alig várom azért is, mert Attilának a kiállítás-rendezési stílusa is mindig meglepetéseket tartogat, a rendezésben is belevisz művészeti látásmódot és koncepciót. Az alkotó személysége tükröződik a műveiben. A mi ismeretségünk, ha figyelembe vesszük a fiatal korát, réginek mondható, és inkább sokrétűnek. Az egyetemi tanulmányai alatt, a szakmai gyakorlatot a Magyar Nemzeti Múzeum Plakátgyűjteményében töltötte. Ő volt a negyedik gyakornokom, azóta is őszintén mondhatom, a legjobb. Történelmi ismerete – magyar és egyetemes – szilárd volt, erre és a széles általános műveltségére lehetett építkezni. Az összefüggéseket észrevette, ugyanakkor nyitott és kíváncsi maradt mindig. Megbízhatósága akkor domborodott ki legjobban, amikor a múzeumi munkának azt a bizonyos aprólékos, precíz részét el kellett végeznie. Abban is mindig talált valami színes, vidám dolgot. Azóta is folyamatosan követem a pályafutását és úgy ítélem meg, hogy ha a kitartása megmarad, nagy esélye van arra, hogy a „nagy tömegből” kiemelkedjen.

Jelen kiállítás egy válogatás az alkotó legjobb plakátjaiból. Azt hangsúlyoznám viszont, hogy Kántor Attila az alkalmazott művészet több területén is sikeresen tevékenykedik. A plakáttervezés a kiemelkedő része, a művészi megnyilvánulásának. Miért a plakát? Könnyű lenne azzal válaszolni, mert a leghatásosabb, leglátványosabb ága az alkalmazott művészetnek. A válasz sokkal összetettebb – Attila nem ilyen felületes. Egy klasszikus megnyitó alkalmat adott volna arra, hogy ezt a kérdést –más kérdéssel együtt az alkotó maga megválaszolja. A grafikai plakát nem azért született, hogy művészeti stílust teremtsen – erre más művészeti ágak hivatottak. Az iparművészet, a szobrászat, a festészet vagy az építészet időállóságuk révén korszakokra, művészeti stílusokra könnyebben kategorizálhatóak.  Ebből az összeállításból kiderül, hogy kitűnően ismeri a stílusjegyeket, alkalmazza is őket, természetesen a mai technikai vívmányokat mesterien felhasználva. Az eredmény magáért beszél: a látogató, szemlélve ezeket az alkotásokat megkapja azokat a támpontokat, amelyektől egy plakátot művészi plakátnak nevezünk.    

Nem veszem sorra a kiállított 37 plakátot – általában elmondható az, hogy a legtöbb esetben a figyelemfelkeltés nehéz feladatának bravúrosan eleget tesznek, vonzerejük van. A színkombináció, a betűtípus/betűforma választás együttesen ezt a célt szolgálja. A művész gondolatvilága, értékrendje is tükröződik ugyanakkor – főleg a kedvenc témák feldolgozásánál. Ha a látogató elolvassa a leírásokat, láthatja is, hogy melyek azok a bizonyos kedvenc témák.

Visszatérve a múzeumi világra, örömmel mondhatom, hogy a „Lengyel–Magyar két jó barát”  című plakát egy példánya a Magyar Nemzeti Múzeum plakátgyűjteményébe is bekerült. Egy  képzett, fiatal, energikus grafikusművésztől elvárás az a törekvés, hogy munkájával próbáljon formálni a közízlésen és a társadalmi közgondolkodáson, akár a plakát eszközét használva.

Sok sikert kívánok neki a továbbiakban és biztos vagyok abban, hogy amit célként tűz ki maga elé, azt el is fogja érni – erre a biztosíték a folyamatos tanulás, ami lételeme.

Kérem, fogadjátok szeretettel a kiállítást!